A gyümölcstermesztő ágazaton belül a szőlő jelentős területtel, mintegy 80.000 hektárral reprezentálja a magyarországi borvidékek összességét. A Magyar Szőlő és Bor fontos Hungarikum, mely Uniós oltalmat is kapott különböző eredet megjelöléssel.
Az ágazat fejlődését mutatja, hogy az elmúlt időszakban több ezer hektár új szőlőültetvényt telepítettek, és egyre több minőségi bor kerül ki a pincékből. A szőlőtermesztők egyre több technológiai kihívással kerülnek szembe, melynek nagy része a tápanyag-ellátással összefüggésben álló élettani problémákra vezethető vissza. Számos területen idei évben is jelentkezett a fürtfonnyadás és kocsánybénulás. Ahol nem orvosolták, ott jelentős terméskiesést is okozhatott. A tápanyaggal összefüggő élettani problémák feltárására kísérleti projektet indítottunk az Egri Borvidéken. A kísérlet vezetőjének Dr. Dula Bencénét, a növényvédelmi mikológus, szőlőtermelőt kértük fel. A kísérlet fő célja, a Yara lombtrágyák termésmennyiségre és minőségre gyakorolt hatásának vizsgálata, hogy a Yara filozófiájának megfelelő „Best Practice”, vagyis a legjobb gyakorlat meghatározása a szőlő fenológiának megfelelő időzítésben.
A technológia és a dózisok összeállítása a virágzáskori és szüret előtti levélanalízis vizsgálat alapján, és a Yara szőlő tápanyag-ellátási programra épült. Emellett a meteorológiai állomás mérési adatai is segítettek az időzítés optimalizálásában. A kísérleti parcellán a szőlő mennyiség mérés mellett, must minőségi analitika is készült az Eszterházy Egyetem Borászati laborjában WineScan must analizátorral.
A projekt a
YaraVita lombtrágyákra - Frutrel , Bortrac , Universal Bio , Magtrac , SafeK , Rexoline E13 – épült, fókuszálva a fajtaérzékenység és a területre jellemző makro- és mikroelemhiányra. 2016-ban 5 kezelés, tavalyi évben 6 permetezés történt átlagosan 400-600 l/ha vízmennyiséggel a Blauburger fajta parcellában.
Kísérleti eredmény összefoglalása:
- Az analízis alapján a YaraVita TM készítményekkel kezelt parcelláról szedett levelekben a mikroelem tartalom jelentősen növekedett, ami a gyakorlatban fürtön belüli jobb kötődést eredményezett.
- A vas pótlólagos adagolásával a klorózisos tünetek megszűntek, ezt a mérési eredmények is igazolják a vizuális szemlék során tapasztaltak mellett.
- Nagyobb bogyók, teltebb fürtök.
- A fürtkocsánybénulás mértéke alacsonyabb volt a Yara termékeivel kezelt parcellában.
- A kísérleti parcella a kontroll területhez viszonyítva 2016-ban is 22%-kal több termést adott.
- Must analízis: a must alfa-amino nitrogén szintje magasabb a kontrollhoz viszonyítva. Ez a must erjedés szempontjából kifejezetten előnyös, segíti a minőségi borok előállítását.
• 1.ábra A Yara kísérleti parcella a kontroll területhez viszonyítva 2016-ban is 22%-kal több termést adott
Termelők mondták –Tapasztalatok a gyakorlatból
Ostoros, Ostorosbor Rt. -Rakusz Róbert növényorvos
Az Ostoros és Novaj község határában mintegy 420 ha-on végezzük a szőlőművelés integrációját az egri borvidéken. Az idősebb ültetvényekben illetve az újonnan létesült dűlőinkben is szükséges a tőkék táplálása levélen keresztül. A szőlő lombon keresztüli táplálása javítja a tőkekondíciót és jelentős hozadéka van a bor minőségi paramétereit illetően. Ebben a már évek óta bevált és a szőlő növényvédelmi technológiájába beillesztett Yara lomtrágyák segítik munkánkat.
Verpelét, Varsányi Pincészet- Lizák Gábor szőlőtermesztési vezető.
A Varsányi pincészet szőlőterületei az egri borvidéken helyezkednek el. A termő szőlőterület 55 ha. 2016-ban a korábbi években alkalmazott technológiát követve a Yara termékeire alapozva vágtunk bele az esztendőbe. Összességében elmondható, hogy a leszüretelt szőlő minősége kiváló, mennyisége a felhasznált lombtrágyáknak, tápanyagoknak köszönhetően fajta függvényében +20-30% közé tehető a korábbi évekhez viszonyítva. A riportban szereplő pincészetek borai az elmúlt években számos rangos borversenyen szerepeltek nagyon jó eredménnyel (Egri Borvidéki Borverseny, Hungarian Wines of Excellens,Vinagora,Challange International du Vin Egri bikavér).
Gratulálunk a sikeres borokhoz!