május 11, 2022

„Ne csak tudd a jót, hanem tedd is”

Szerző: Szabari Szabolcs

Örökérvényű szólásmondás. Az „ilyet én még nem láttam” évjáratok sorozata, az elszabadult inputárak egy dologra mindenképpen rákényszerítenek bennünket gazdálkodásunk során, ezt pedig úgy hívják: hatékonyság. Az alapműveléstől a betakarításig tartó idővonalon évről évre szűkül az a szegmens, amelybe beleszólásunk van. Ahol nem mi nyomjuk meg a gombot, azon kár rágódnunk. Ahol viszont nálunk a döntés joga, akkor azt hozzuk meg felelősséggel. A Yara közel 120 éves tapasztalatával segít ebben a hatékonyságnövelésben Önnek is, mind a precíziós szolgáltatások, mind a növényi igényhez alkalmazkodó termékpaletta útján. Mutatom, hogyan.

Az Atfarm a Yara által kifejlesztett digitális eszköz, amellyel idősoros műholdfelvételek alapján nyomon követjük növényállományainak fejlettségi állapotát, és változtatható dózisú N-műtrágya kijuttatási térképet készíthetünk el, mindezt ingyenesen! Ehhez látogassunk el az at.farm internetes oldalra, ahol egy egyszerű regisztrációval hozzuk létre a saját felhasználói fiókunkat. Belépést követően egy Google Earth alapú felületet látunk, ahol néhány kattintás után felvihetjük saját tábláink körvonalait. Mentés után (2 évre visszamenőleg!) vizsgálhatjuk a kiválasztott táblánk vegetációs aktivitását az NDVI alapú biomassza térképen. 3-5 naponta frissülő felvételeken idősorosan látjuk „fentről” a tábláinkat, és egy színskála segítségével beazonosíthatjuk, mely táblarészeink produktívabbak, melyek kevésbé, adott naptári napon. Ezek az eltérő terméspotenciált magában hordozó zónák lesznek majd a differenciált műtrágyakijuttatás alapjai. Következő lépésként csak ki kell választanunk a műtrágyázni kívánt táblánkat, a felhasználni kívánt N-fejtrágya típusát, tervezett dózisát, az állományunk aktuális fenofázisát (BBCH) és a fenofázishoz tartozó biomassza-térképet. A Yara N-Sensor algoritmusának felhasználásával az Atfarm elkészíti számunkra az adott tábla differenciált N-műtrágyázási térképét. A mérlegsúlyos műtrágyaszórót a monitorjába exportált térkép, mint kijuttatási file, GPS antennajelek alapján, változtatható dózissal vezérli. A térképen minden egyes pixel nagysága 20x20 m-es, és az Atfarm minden egyes pixel mögé egy adott hatóanyagmennyiséget kalkulál nekünk, ezáltal egy jóval precízebb, pontosabb és környezetkímélőbb tápanyagutánpótlási gyakorlatot valósíthatunk meg.

 

Évről évre visszaigazolódik: a stresszoldást, a stressztompítást be kell építeni a technológiánkba. Nem kísérletezgetve, s nem tűzoltómunkával. Bevált, megbízható, növényspecifikus, kedvező ár-értékarányú, kiemelkedően magas hatóanyagtartalmú, alacsony hektárdózisú termékpalettával, vagyis a YaraVita lombtrágyacsaláddal. Tapadásfokozóval kiegészített, formulázott termékekről van szó, létfontosságú mezo- és mikroelemsorral, azok növényre adaptált mennyiségével és arányával, esőállósággal, tartamhatással. A kijuttatást követően még 40-50 nap múlva is kimutatható a levélen a jelenlétük, így hónapokon keresztül együtt dolgoznak a növénnyel.

 

Kiváló keverhetőséggel rendelkeznek, ehhez egy zsebben elférő segítség a Yara TankmixIT alkalmazása. Ingyenes, bárki számára elérhető applikáció okostelefonra. Folyamatosan frissülő, több mint 40 000 db keverési próbát tartalmazó adatbázis, melyet a YaraVita gyártási központjában dolgozó kollégák tartanak naprakészen, a 2010-es évek elejétől napjainkig. Személyre szabott, ingyenes támogatás, mind a felhasznált YaraVita lombtrágya dózisát, a víz mennyiségét, a növényvédőszer hatóanyagok típusát, dózisát illetően, legyen szó gyomirtó, gombaölő vagy rovarölő szerről. A kedvező hektáronkénti hatóanyagköltség, az átlag +8-10%-os terméstöbblet, és a ráfordított összeg többszörös megtérülése (aktuális terményároktól függő szorzóval) soha nem volt kérdéses.

A YaraVita termékcsalád fenti bizonyítványa, tudása ugyanazt a célt szolgálja, mint az Atfarm szolgáltatás: a kulcsfontosságú gyakorlati haszon abban rejlik, hogy a tápanyagutánpótlás terén hatékonyabbak legyünk a jelenlegi gyakorlatunkhoz képest. A cél az, hogy alkalmazkodjunk a növények valós igényéhez, „okosabban” kielégítve azt. További részletekkel kapcsolatban, bármilyen felmerülő kérdés esetén szívesen segítünk. Találkozzunk, keressenek bennünket bátran!