A burgonya belső foltosságának csökkentése

A belső vasfoltosság vagy más néven rozsdafoltosság egy olyan belső fiziológiai hiba, aminek eredményeként apró barna foltok jelennek meg a burgonyagumóban az elhalt sejtek miatt. A belső barna foltok közé soroljuk az összes olyan foltot, amely a bélszövet edénynyaláb gyűrűjében jelenik meg.

Tápelemek és a burgonya belső foltossága

A belső foltosság általában az újonnan képződő és fejlődésben lévő sejtek rossz, illetve megszakított kalciumellátásával hozható kapcsolatba. A kalcium beépül a sejtfalba, és így nem használható fel másutt, ezért kritikus fontosságú a kalcium biztosítása az újonnan képződő sejtek számára. A kalcium nem képes bejutni a sejtekbe, amint azok elkezdtek osztódni, a túl kevés kalcium hatására pedig a sejt összeesik, és elhal, ez pedig a foltok szabad szemmel látható megjelenéséhez vezet.

Kalcium

A belső rendellenességek – például a belső vasfoltosság vagy rozsdafoltosság – csökkenthetők a megfelelő kalciumellátással kalcium-nitrát formájában vetéskor vagy a gumóképződés során.        

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha legalább 0,15%-os kalciumtartalmat biztosítunk a héjban, akkor az javítja a héj minőségét, növeli a betegségekkel szembeni ellenállóképességet, és a minimumra csökkenti a belső vasfoltosságot. A héjelemzés egy kiváló módszer, ha igazolni akarjuk, miszerint egy adott betegség vagy héjrendellenesség vajon kalcium eredetű-e. Már kis mennyiségű kalcium is nagy különbséget jelent burgonyagumóban.

burgonya minősége

Ez a kísérlet az alkalmazott kalcium szintje, a héj kalciumtartalma és a belső rozdafoltosság előfordulása közti összefüggéseket szemlélteti.

 

Bór

A kálium, a kalcium és a magnézium mellett a bór is egy fontos sejtfalalkotó elem. Kötőanyagként szolgál a pektinek között, és összetartja a sejtszöveteket. Ebből következően a bór hatással van a gumó eltarthatóságára. A bór a kalciumfelvételt is befolyásolja, ezért fontos az alkalmazása a kiegyenlített tápanyagellátás érdekében.

Ez a kísérlet azt mutatja, hogy a bór befolyásolja a gumó kalciumtartalmát, valamint a belső rozsdafoltosság előfordulását.

burgonya minősége

 

A burgonya belső foltosságát befolyásoló egyéb növényvédelmi eljárások

A termelők a következők révén csökkenthetik a belső foltosságot:        

  • Kerülik a rossz feltételekkel rendelkező termőterületet: például rossz vízelvezetés vagy alacsony vízmegtartó képesség
  • Megfelelően ütemezik az öntözést a legjobb minőség érdekében

Partnereink

retail

Tekintse meg partnereink listáját, ahol megvásárolhatja termékeinket.