május 18, 2020

Javaslatok kukoricában és napraforgóban a 2019-es év tükrében

Szerző: Makra Máté

Tápanyagutánpótlási tervet, mely már a lombtrágyázási technológiára is kiterjed, az adott év adottságainak megfelelően, de naprakészen kell elkészíteni és kivitelezni. Emiatt érdemes az elmúlt év-évek tapasztalatait is figyelembe venni. A kukorica és a napraforgó tápanyagutánpótlása sok esetben már a vetés előtt, vagy a vetéssel egymenetben be is fejeződik, pedig ezt követően is van még tennivaló.

A 2019 májusában tapasztalt rendkívüli csapadékos időjárásból jellemzően két olyan tanulságot lehetett levonni, melyeket érdemes szem előtt tartani a következő évekre is. A sok helyen 200 mm-t is meghaladó csapadékmennyiség miatt a korábban alaptrágyaként kijuttatott nitrogén hatóanyagok nagyobb része az aktív gyökérzóna alá kerülhetett, ezért június elején sok helyen volt megfigyelhető éhező kukorica. Ennek orvoslására célszerű tápkultivátorral a nitrogén hatóanyagot pótolni. Ezzel a talajfelszín lazítása mellett a gyors és intenzív növekedéshez szükséges ,,erőt” is biztosíthatjuk. Ehhez olyan nitrogénműtrágyára van szükség, amely kiváló fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, hogy a folyamatos eltömődések a munkálatokat ne lassítsák. Javaslatunk ekkor a YaraBela Sulfan, mellyel nemcsak nitrogént, de ként is biztosítunk növényeink számára. A nitrogént fele-fele nitrát- és ammónium formában tartalmazza, így biztosítva a hosszabb hatás mellett a gyors felvételt. Egyenletes szemcsemérete pontos adagolhatóságot tesz lehetővé.

            A vetést követő időszak a csapadékellátottságtól függetlenül is gyakran hűvös. Ekkor az alacsony talajhőmérséklet következtében átmenetileg relatív tápanyaghiány alakulhat ki: hiába van ott a megfelelő mennyiség, az alacsony hőmérséklet korlátozza annak szükség szerinti felvételét. Ekkor az átmeneti hiányok kezelésére a YaraVita Zeatrel 3-5 l/ha dózisát javasoljuk, mely a magas foszfor tartalma mellett jelentős káliumot, magnéziumot és cinket is tartalmaz. Használata különösen javasolt, ha nem volt a vetést közvetlenül megelőző foszfor műtrágyázás vagy startertrágyázás. Az elmúlt év alapján a Zeatrel minden esetben gyors és hatékony segítséget jelentett a május végén is a hidegtől szenvedő állományok fejlődésének.

            Különösen nagy cinkhiány esetén költséghatékony megoldás a YaraVita Zintrac alkalmazása. A konkurens cink lombtrágyáknál 5-6-szor több cinket tartalmaz, így már 0,5-1,0 liter dózisban tartalmazza azt a mennyiséget, ami a teljes igényt fedezi.

Napraforgóban állománykezelésre javasolt lombtrágyánk a YaraVita Brassitrel Pro. A korai kijuttatási időszakot jelentő 6-8 leveles állapotban 3,0 l/ha dózisban kísérleti eredmények alapján már önmagában, egyszeri kezelés esetén is jelentős többletet eredményez. Természetesen, ha lehetőség van rá, akkor virágzást megelőzően ismételt kijuttatással a virágzáskori igényeket is fedezni fogjuk.

A YaraVita termékek kiváló ár-érték arányban, alacsony hektárdózisok mellett fedezik a növények teljes igényét azokból a tápelemekből, melyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a fejlődésükben. Keresse 2020-ban is YaraVita lombtrágyáinkat kereskedő partnereinknél. Yara szaktanácsadója pedig készséggel áll rendelkezésre legyen szó tápanyagellátási kérdésekről vagy a termékek elérhetőségéről.